Az új élet a Sailor Moon százhuszonhatodik epizódja.
Cselekmény[]
Sailor Moon megjelenik a Szupertehetségek Iskolája romjai között, teljesen kimerülten, a többi harcos pedig döbbenten veszi észre, hogy karjaiban egy gyermeket tart.
Valamivel később az ágyában Chibiusa magához tér, s látja, hogy mindenki ott van körülötte. Amikor azonban azt kérdezi tőlük, hogy mi lett Hotaruval, mindenki szomorúan néz. Chibiusa nem hisz nekik, mert látta álmában, hogy nála járt és köszönt neki. Mamoru megvigasztalja azzal, hogy Hotaru valahol biztosan él most, Chibiusa pedig megígéri, hogy nem sír emiatt többé, mert Usagi megtette a legtöbbet érte. Ennek ellenére Luna biztos benne, hogy csak az ő kedvükért próbálja meg elrejteni szomorúságát. Emlékezteti arra Usagit, hogy Sailor Pluto is eltűnt, és azóta sem látta senki.
Eközben egy étteremben Haruka és Michiru a gyermeket etetik, aki nem más, mint az újjászületett Hotaru. Azon morfondíroznak, mennyi minden történt velük, mióta a városba jöttek. Ezután egyenesen a kórházba mennek, ahol megállapítják, hogy a bébinek semmi baja. Majd felkeresik Tomoe professzort, aki itt lábadozik. Úgy tűnik, a doktor fel fog épülni a sérüléseiből, de sajnos olyan mérvű károsodást szenvedett, hogy szinte teljesen elvesztette az emlékezetét. Mindennek ellenére Hotarut láthatólag felismeri. Haruka és Michiru a gondjaira bízza a gyermeket, és szomorúak, mert el kell hagyniuk mindenkit. De Haruka szerint még nem mehetnek el addig, míg egyetlen fontos dolgot el nem intéznek. Eközben a parkban Chibiusa kalapját ismét elfújja a szél, s mikor utánaszalad, Sailor Pluto szellemképe jelenik meg előtte. A harcos megnyugtatja, hogy életben van, de kell még egy kis idő, míg visszatérhet. Arra kéri Chibiusát, hogy ne legyen szomorú, mert rengeteg barátja van, és nem lesz magányos. Amellett Hotaru is életben van, de újjá kellett születnie. Pluto ekkor eltűnik, és Chibiusa észreveszi, hogy egy kerekesszékes férfi megtalálta a kalapját. Nem más az illető, mint Tomoe professzor. Chibiusa ekkor veszi észre a karjaiban tartott gyermeket, akit a doktor Hotarunak nevez. Ekkor érti meg, hogy mit akart Pluto az újjászületés alatt érteni, és végre megnyugszik.
Az iskola romjai között a lányok kutatásra indulnak, de megzavarja őket Haruka és Michiru. A páros ellenségesen lép fel velük szemben: Usagi állításuk szerint felelőtlen viselkedésével kockáztatta a Föld jövőjét, s ezért nem méltó királynőnek. Hozzáállásuk miatt kénytelenek összecsapni velük, de Usagi ezt nem szeretné. Sailor Neptune azonban azt feleli, hogy ha azt akarja, hogy álljanak le, állítsa le őket ő maga. Meg is támadják Sailor Moon-t, és el is találják. A belső holdharcosok segíteni szeretnének, de az Álarcos Férfi megállítja őket. Szerinte néha jobb, ha ezeket a dolgokat a megértés miatt hagyják megtörténni.
És valóban: Sailor Neptune lefogja Sailor Moon-t, Sailor Uranus pedig nekifutásból próbálja őt megtámadni. De váratlanul aktiválódik az Ezüstkristály, a két harcost pedig eltaszítja. Ebben a pillanatban mindketten letérdelnek Sailor Moon előtt, mondván, hogy most látták az igazi erejét, és meggyőződtek róla, hogy tényleg ő az igazi Megmentő. Ezután elsétálnak a helyszínről, a dolgokra pedig nem adnak bővebb magyarázatot. Egyetlen kérdést válaszolnak csak meg: Hotaru él, és még látni fogják valamikor. Ezután Haruka és Michiru maguk mögött hagyják a várost.
Érdekességek[]
- Ez az évad egyetlen olyan epizódja (és emellett a sorozatban is nagy ritkaság), amelyben nem jelennek meg ellenségek.
- Bár a mangában folyamatosan jelen vannak (leszámítva egy rövid időszakot), a három külső holdharcostól most az ötödik évadig elbúcsúzunk.