A vihar Sailor Moon száztizenhatodik epizódja.
Cselekmény[]
Usagi, Mamoru, Chibiusa és Luna egy játékboltban járnak. Mamoru vesz Chibiusának egy hátizsákot, Usagi pedig féltékeny lesz emiatt. Mamoru azt mondja, erre szükség volt, mert hamarosan piknikezni mennek. Válaszul Usagi is pikniket szeretne, de kettesben Mamoruval, amin aztán összevesznek a lányok. Éppen a bolt előtt sétál el Hotaru, akit a pillanat a saját családjára emlékeztet, amitől szomorú lesz. Elfut, Chibiusa értetlenkedése ellenére.
Eközben a Csend úrnője továbbra is tiszta szívekért könyörög. A Tomoe-házban ekkor megszólal a csengő: Chibiusa elvitte a hátizsákot Hotarunak, benne egy üzenettel, melyben piknikre hívja őt. A papája szerint is nagyszerű ötlet, és bátorítja, hogy menjen el.
Másnap rengeteg élelemmel elindulnak, Mamoru pedig egy botanikus kertbe viszi őket, szép virágok közé. Nagyon jól érzik magukat, Mamoru pedig beinvitálja őket az üvegházba, ahol az egyik barátja dolgozik. Mimete eközben a professzor javaslatára éppen egy virágkedvelő ember tiszta szívét akarja megszerezni. Nem más ő, mint a botanikus kert kertésze, Mamoru barátja, aki kellemetlen helyzetbe hozza a fiút, amikormegemlíti, hogy mindig csak szép lányokkal jár ide. De hamarosan felbukkannak a gyermekei, szám szerint hat, és ez boldog idill képét festi le. Miközben nekilátnak a pikniknek, Hotaru ismét bánatos lesz, mikor belegondol, hogy ő milyen régen volt így a családjával. A kertész azonban megnyugtatja, hogy a felnőttek nem mindig érnek rá piknikezni, de ettől még nem változnak az érzelmeik. Közben Mimete a távolból figyeli őket, és bár nagy a kísértés részéről, hogy Mamorut támadja meg, a professzor kérésére ezt mégsem teheti meg.
Később mindannyian a rózsákat bemutató terembe indulnak, de Hotaru elmaradozik tőlük. Az egyik teremben Mimete lerohanja Mamorut, és a virágokkal kapcsolatban tesz fel neki kérdéseket, nyíltan flörtölve vele. Mamoru azonban azt mondja, hogy nem tud válaszolni, mert a jövőbeli feleségével és a lányukkal jött ma ide egy családi napra, és nem ért annyira a virágokhoz. Miközben Usagi magán kívül van a boldogságtól, amiért jövőbeli feleségnek hívták, Chibiusa aggódni kezd Hotaru miatt, aki elveszett. Mielőtt elindulnának megkeresni őt, vihar tör ki, és az üvegház egyik üvegablaka is betörik, a víz pedig befolyik rajta.
A kertész megpróbálja betapasztani a lyukat, Hotaru pedig önzetlenül segít neki. Ám ekkor megérkezik Mimete, és elveszi a tiszta szívét. Ekkor megérkezik Sailor Chibi Moon, majd kisvártatva az Álarcos Férfi is, aki sérelmezi, hogy gyenge módon leutánozzák a rózsadobáló trükkjét. Végül megjelenik Sailor Moon is, akit a démon megpróbál tüskékkel feltartani, de Chibi Moon megakadályozza ebben. Ekkor mindkettejüket foglyul ejti, de az Álarcos Férfi kiszabadítja őket. Bár a démon elveszti a karjait, a gyökereivel újra támadásba lendül, és mindenkit lefog. Ekkor Hotaru ragadja meg a lény egyik gyökerét, aminek köszönhetően kiszabadítja őket, s így Sailor Moon át tud változni a Szent Grál segítségével, hogy végezzen a szörnnyel.
Időközben a vihar is véget ér, az égen egy hatalmas szivárvány jelenik meg, a nagy többség pedig úgy hiszi, csak álmodta az egészet.
Érdekességek[]
- Ez az első epizód, amelyben bemutatkozásuk óta nem bukkan fel egy pillanat erejéig sem Mizuno Ami, sem Kino Makoto