Sailor Moon-wiki
Advertisement


A természet ereje a Sailor Moon huszonötödik epizódja.

Cselekmény[]

Beryl királynő végre elegendő energiával rendelkezik, hogy öntudatra ébressze Metalia királynőt, a Sötétség Birodalma ördögi uralkodóját. Azonban még nincs ereje teljében, ezért még több energiát követel. Ehhez az Ezüstkristályra van szüksége, amit azonban nem találnak seholsem. Metalia elárulja neki, hogy a kő hét darabja, a hét szivárványkristály hét egykori szörny reinkarnációjában van elzárva. Meg kell őket találni, el kell tőlük venni a kődarabot, majd szörnyként az irányításuk alá vonni őket. Ha megvan a hét darab, az Ezüstkristály összeáll belőlük. Zoisite kapja a kövek összegyűjtésének feladatát, melyben Kunzite is segít neki. Nephrite fekete kristályát módosították, így az megmutatja nekik, ki a célpont.

Közben az iskolába menet Usagiba beleköt egy csapat kötekedő alak, de egy titokzatos lány megmenti őt. Róla kiderül az iskolában, hogy ő Kino Makoto, az új diák, akit állítólag verekedés miatt csaptak ki több iskolából is. Mindenki fél tőle, de Usagi leküzdi fenntartásait, amikor látja, milyen finomságokat hozott a lány ebédre magával. Összebarátkoznak, majd délután elmennek a játékterembe, ahol látnak egy srácot, aki nagyszerűen bánik a játékautomatákkal. Ő azonban Zoisite célpontja. Meg is próbálja elvenni a kristályát, de Makoto útját állja, és ezért nem jár sikerrel. A többiek utánamennek, hogy megnézzék, jól van-e, de láthatólag nem izgatja őt a dolog. Később Zoisite mégis elveszi a kövét, a srác pedig szörnnyé változik. Sailor Moon felveszi vele a harcot, de nehezen bírja el. Makoto is felbukkan, Luna pedig észreveszi a homlokán a Jupiter jelét. Gyorsan átadja az átváltozáshoz szükséges varázstollat, amivel a lány Sailor Jupiterré változik. Villámai segítségével harcképtelenné teszi a szörnyet, de Sailor Moon nem mer végezni vele, mert tudja, hogy legbelül még mindig ember. Luna ezért átad neki egy holdsarló alakú pálcát, mellyel képes megtisztítani a lelkét és visszaadni emberi formáját. Innentől kezdve Sailor Moon a holdharcosok hivatalos vezetője.

Első megjelenés[]

Érdekességek[]

  • Ez az első eset, hogy a szörny, aki a lányokra támad, férfi.
  • A hét kristályból már egy megvan, méghozzá Zoisite-nál.
Advertisement