Sailor Moon-wiki
Advertisement


A tó szelleme a Sailor Moon negyvenedik epizódja.

Cselekmény[]

A Tsukino család közös vakációra utazik egy kedvelt üdülőhelyre. Mint kiderül, Usagi szülei itt ismerkedtek meg. Usagi számára szomorúan hat a hely, mert minden Mamorura emlékezteti. Közben Endymion ugyanehhez a tóhoz jön, mert sötét energiát érez, amit szeretne felébreszteni. Kunzite szerint azonban Endymion gyanúsan viselkedik, ezért Beryl királynő jóváhagyja, hogy rajta tartsa a szemét. Usagi és Shingo éppen a fürdőnél civakodnak egymással, amikor megpillant egy különös alakot, akiben Usagi Mamorut ismeri fel. Odarohan hozzá, és ő felismeri a lányt, de a Mamoru név nem mond neki semmit. Nem sokkal ezután el is tűnik. Usagit az édesanyja egy szobornál találja meg. Elmeséli neki a szobor történetét: két szerelmest ábrázol, akik egymásba szerettek, de egy harmadik lány is szerelmes volt a fiúba, és ezért szörnnyé változott, hogy szétzúzza kapcsolatukat. De szerelmük ereje végül a szörnyet a tó mélyébe zárta. Endymion ezt a szörnyet ébreszti fel, az azonban nekiront, és követeli, hogy adja vissza neki a szerelmét. Kunzite, aki mindent a háttérből figyelt, nem tesz semmit. A szörny ezután a Tsukino családra ront, ám az Álarcos Férfi közbelép, és segít Usagin. A harcoslányok váratlanul felbukkannak és felveszik a küzdelmet a szörnnyel, ám ez nem egy hagyományos szörny, hanem egy gonosz szellem. Ezért előbb Sailor Mars leveszi róla a rontást, majd Sailor Moon könnyűszerrel tisztítja meg a gonosz lelket, mely ezután a mennyekbe távozik. A lányok ezután csatlakoznak a családhoz és együtt fürdőznek.

Érdekességek[]

  • A "Yume Miru Dakeja Dame" című dal szól az epizód végén, mely szerencsére a magyar változatban is megmaradt.
Advertisement